Hallgatnak a baloldali megmondóemberek az agyonvert kárpátaljai magyar ügyéről

Beck Zoltán, Puzsér Róbert, Bod Péter Ákos, Iványi Gábor, Jeszenszky Géza, valamint Pottyondy Edina és Szél Bernadett is az aláírók között volt.

Kínosan magyarázkodott az Orbán-gyűlölő influenszer.
Nyitókép: Képernyőkép/Magyar Nemzet
„A választási kampány során többször szóba kerültek az influenszerek. Mint ismert, Pressmannél vendégeskedett ennek a társaságnak a színe java. Ez nem volt véletlen, mert a nemzetközi baloldal felismerte, hogy miként tudja felhasználni ezeknek az embereknek a népszerűségét. Ebben élen járt az amerikai nagykövet. Ő már korábban elkezdte magához édesgetni a nagy nézettségnek örvendő influenszereket és népszerű közéleti figurákat. Ezekről a találkozókról pont az egyik népszerű youtuber, Dancsó Péter, az RTL korábbi sztárja, a Videómánia csatorna tartalomkészítője rántotta le a leplet. Azt nem tudhatjuk pontosan, hogy mi történt ezeken a beszélgetéseken, annyi azonban bizonyos, hogy Dancsó Péter a videójában beszámolt arról is, hogy őt is próbálták befűzni, és hogy lassan már alig vannak olyan tartalomgyártók, akik nem álltak be ebbe a – ahogy fogalmaz – »belpesti szektába«.
Létezik azonban úgynevezett tartalomgyártóknak egy olyan csoportja is, akik magukat álnok módon függetlennek és objektívnek állítják be, de egyébként rendre a miniszterelnök, a kormány és a nemzeti oldalhoz köthető közszereplők tevékenységét monitorozzák, és igyekeznek minden létező módon lejáratni a tevékenységüket, megszólalásaikat. Ez egy jól szervezett társaság, együtt mozognak a komplett baloldallal. Ennek az influenszer-siserahadnak az egyik legikonikusabb és egyben az egyik legirritálóbb alakja Lilu. Az RTL műsorvezetője gyakorlatilag mindent azonnal kommentál, amit a balos média felkap. Legutóbb azonban egy nagyon csúnya titok látott róla napvilágot.”
Kapcsolódó vélemény
Magyar Nemzet
Az igazságos, haladó gondolkodású, elfogadó, jóemberkedő álarc végérvényesen a porba hullott.